Nemzetközi raktározástechnikával foglalkozó cég megbízásából terveztünk egy olyan prospektust, mellyel modern és professzionális megjelenéssel tudja az ügyfeleinek reprezentálni szolgáltatásait.
A kiadvány egyelőre csak online formában jelent meg, de tervben van a print megjelenés is.
A bemutatkozó oldalon térképpel szemléltettük, hogy a cég mennyire részt vesz a nemzetközi piacon és Európa számos pontján több sikeres raktártechnikai projektnek a részese.
A szolgáltatásaink oldalt egy kisebb méretű, ikonokkal tűzdelt infógrafikával igyekeztünk látványossá tenni, mely középpontjában az ügyfél áll.
A termékeink oldalakon a terjedelmes szöveges rész miatt kisebb méretű képekkel illetve ikonokkal tettük átláthatóbbá és egyértelműbbé.
Az utolsó oldal pedig kapott egy fotómontázs részt, ahol az összes fő termék egy-egy kiemelt polcrendszerét mutattuk be.
A prospektusban végig a láblécben a webcím fut, mert a cég számára a legfontosabb szempont, hogy az érdeklődőt a weblapra irányítsa. Így az online pdf-ben minden link, cégnév, logó és terméknév egy-egy kattintható hivatkozás, mellyel azonnal a megfelelő helyre küldi a potenciális vásárlót.