Miért nem lettem reklámügynökség?

Amikor több mint húsz éve elkezdtem kiadványtervezéssel foglalkozni, magától értetődőnek tűnt, hogy egyszer majd céget építek. Alkalmazottakkal, projektvezetőkkel, tárgyalóval, ügyfélszolgálattal és minden mással, ami egy sikeres grafikai stúdióhoz tartozik.

Valahogy mégsem így alakult.

Ma már úgy érzem, nem véletlenül.

Az évek során rájöttem, hogy a legtöbb ügyfél valójában nem egy céget keres. Nem egy logót, nem egy irodát és nem egy ügyfélkapcsolati rendszert. Egy embert keres. Valakit, akit fel tud hívni, aki érti a problémáját, aki emlékszik a korábbi munkákra és aki végigkíséri a projektet az első beszélgetéstől a nyomdáig.

Szerencsés vagyok, mert sok olyan ügyfelem van, akikkel hosszú évek óta dolgozunk együtt. Van, akivel már több mint egy évtizede. Nem azért, mert a 3Mangó a legnagyobb műhely lenne a piacon, hanem mert tudják, hogy amikor írnak egy e-mailt vagy felhívnak telefonon, nem egy ügyintéző jelentkezik. Hanem én.

A kiadványtervezés ráadásul nem az a műfaj, ami igazán jól működik futószalagon. Egy könyv, magazin vagy katalógus elkészítése sokkal inkább közös gondolkodás, mint egyszerű kivitelezés. Minden kézirat más. Minden szerző más. Minden vállalkozás más. Ami az egyik projektnél tökéletes megoldás, a másiknál teljesen használhatatlan lehet.

Pontosan ezt szeretem benne.

Szeretem azt a folyamatot, amikor egy ötletből, egy vázlatból vagy akár egy kusza Word-dokumentumból lassan összeáll valami kézzelfogható. Egy olyan kiadvány, amit aztán jó érzés kézbe venni, lapozgatni, megőrizni. Van egy furcsa szokásom: szinte minden elkészült kiadványból kérek egy tiszteletpéldányt. A polcaim emiatt már rég nem bírják a terhelést, de valahogy képtelen vagyok nemet mondani rájuk. Egy könyv vagy magazin számomra nem csak egy lezárt projekt, hanem egy történet, aminek egy ideig én is a részese voltam. Jó érzés néha levenni egy régi munkát a polcról, belelapozni, és felidézni, hogyan is született meg.

Persze az évek során többször megfordult a fejemben, hogy bővíteni kellene. Nagyobb iroda, nagyobb csapat, több projekt. Papíron jól hangzik. Csakhogy a növekedéssel együtt általában megjelenik valami más is: több adminisztráció, több megbeszélés, több szervezés és egyre kevesebb idő arra, amiért az egészet elkezdtem.

Arra, hogy tervezzek.

Én ugyanis nem vállalkozást akartam építeni mindenáron. Én könyveket akartam készíteni. Szeretem a tipográfiát, a papírokat, a nyomdai technológiákat, a jól működő oldalpárokat és azt a pillanatot, amikor az első nyomdai példány megérkezik. Még ennyi év után is.

Talán ugyanezért kezdtem el évekkel később kerámiával foglalkozni. Elsőre a két világ távolinak tűnik egymástól, pedig meglepően sok bennük a közös. Egy könyv és egy kerámia is türelmet kíván. Mindkettőnél a részletek számítanak. Mindkettőnél vannak olyan folyamatok, amelyeket nem lehet siettetni és mindkettőnél igaz, hogy a végeredmény minőségét gyakran azok az apróságok határozzák meg, amelyeket első pillantásra senki sem vesz észre.

Valószínűleg ezért maradt a 3Mangó inkább műhely, mint ügynökség.

Szeretem, hogy személyes tud maradni. Szeretem, hogy nem projektkódokkal és ügyfélszámokkal dolgozom, hanem emberekkel. És szeretem, hogy minden elkészült könyv, magazin vagy kiadvány mögött ott van egy valódi közös munka története.

Lehet, hogy üzletileg nem ez a leggyorsabb út a növekedéshez.

De számomra ez a legérdekesebb.

És több mint húsz év után is ugyanolyan szívesen járom végig.